A Republikon intézet legújabb ötlete egy ellenzéki előválasztás, melynek célja a végletekig megosztott baloldal egységesítése.

Az előválasztás egy egyszerű, bevett folyamat az USA-ban, évtizedek óta alkalmazzák, óriási felhajtás és kampánysorozat a velejárója. Ez a több hónapos eseménysorozat az, amikor a két nagy párton belül a választópolgárok megszavazzák az adott pártok elnökjelöltjeit, a 2, 3 vagy több jelölt közül. Az egyik legélesebb küzdelem 2008-ban volt, amikor a Demokrata Pártban Obama Hillary Clintont győzte le egy fordulatos versenyben.

És akkor most képzeljük el ezt Magyarországon.

A 2008 óta haldokló, hiteltelen és plurális baloldalon az előválasztás felkavarná az állóvizet.

Az itthoni baloldali politikai élet kettősproblémája a személyiséghiány és a passzivitás. Az előválasztás egyszerre kívánja megoldani a két dolgot. A rendszer egyénekre épülne, tehát bárki lehet jelölt, így az ego-kirakat mellett esély van az új arcok bemutatására is. Persze a nyílt szavazás miatt (mindenki jogosult szavazni, aki aláír egy rövid értéknyilatkozatot, miszerint baloldali értékeket vall és az ellenzéket támogatja, valamint befizet 200 forintot) a választhatóság magában hordozza azt a veszélyt, hogy a legmegfelelőbb és a nép számára legszimpatikusabb ember nem fedi egymást. Tehát lehetséges, hogy a leghangosabban “Orbán takarodj!”-ozó lenne a nyertes (Gyurcsány Ferenc).  A passzivitást regionális kampánysorozattal — gyakorlatilag egy roadshow-val — oldanák meg (erről később). Hozzáteszem, az előválasztás részvételi aránya nagyban függ attól, hogyan képesek a pártok bemutatni és eladni magát a választást, mert még Amerikában is csak a szavazók töredéke vesz részt az előválasztásokon.

Óriási probléma a baloldallal, hogy sokkal többet foglalkozik a demokrácia hiányával, mint a rászorulókkal.

Egy többhetes előválasztási kampánysorozat minden jelöltet kikényszerítene a terepre, főleg a regionális szavazás miatt. A roadshow keretében a jelöltek végigjárnák mind a 19 megyét több héten keresztül, ez életet vinne az agóniában szenvedő baloldalba. Ezzel párhuzamosan széleskörű viták alakulnának ki, melyek során a jelöltek kénytelenek lennének a programjukkal foglalkozni a választást megelőző években.

Látszólagos hátránynak tűnhet, hogy felerősödnének a személyes ellentétek. Ennek oka leginkább két dologra épül: a külföldi példákkal ellentétben itt nem egy, hanem több párton belül lenne az előválasztás, másodszor pedig, hogy a baloldali pártok között szinte akkora a zsigeri gyűlölet, mint a bal- és jobboldal közt. Ennek a két dolognak köszönhetően kialakulna egy “élesválasztás” szituáció, ahol a felek a győzelem elérése érdekében nem rettenek el a mocskolódó személyeskedéstől sem. Ez nem feltétlenül rossz, hiszen, amit a baloldal ellőtt már egymás ellen, azt a jobboldal nem tudja felhasználni az országgyűlési választásoknál. Annak a veszélye is fennáll, hogy az előválasztási kampány során a sok szétzilálás elértékteleníti a baloldalt, de ennek a kockázata minimális.

Mint minden választásnál, itt is fennáll a csalás veszélye, és a technikai feltételek előteremtésének problémája. Hogy csak egy példát említsek a csalásról: a Fidesz beregisztráltathat szavazókat, hogy a gyengébb jelöltet támogassák. Technikai problémákból rengeteg felmerülhet: az egyenlőtlen forráselosztásoktól a szavazóhelyiség biztosításán át a választási fordulók kérdéséig bármi. Ezért foglalkozzunk inkább most mással.

Hogy legyen.

Legyen, mert minden lehetőséget meg kell ragadnia a baloldalnak, hogy az agóniából kitörjön. Pláne, ha egy többhónapos izgalmas eseménysorozatról van szó. Nem engedheti meg magának semelyik párt sem, hogy elszalasszon egy esélyt, hogy megmutassa arculatát az egész ország előtt, főleg, ha hiteltelenségben szenved.

A leglényegesebb, hogy az előválasztást meg kell hogy előzze egy erős alapszabály lefektetése – jogi kötőerőt kell találni arra, hogy az eredmény meghirdetése után semmilyen párt ne léphessen ki. Ha így történne, gyakorlatilag ugyanott tartana az ellenzék. Minden más esetben előrelépés lenne.

Ugyanakkor kardinális kérdés, hogy a vezető megtalálásával a baloldal a 2008-ban elvesztett értékrendi kisebbséget visszanyeri-e vagy egy immáron vezetővel rendelkező kisebbség maradna.