Apukám megtanított, hogy ha egy szerelem megcsalással indul, akkor az a kapcsolat nem lesz zökkenőmentes, alapjaiban rontja el az egészet, szóval figyeljek oda.

A magyar állam pedig nagyon korán megcsalta a menekülteket.

Nem rózsákat vett, nem hajózni, vagy drága étterembe vitte új párját, hanem lefeküdt régi barátjával, és közben úgy duruzsolt a fülébe, hogy az biztosan kiutálja az újdonsült barátnőt. Sikerült.

Profin csinálta a kormány. Csak a következményeket nem mérte fel. Itt már nem elég ügyesen tematizálni a közbeszédet, és gyűlölettel kétfelé választani a magyar társadalmat, ez már komoly külpolitikai intézkedéseket is követel. Tehát ez most fél győzelem. Létezett volna másik megoldás is.

Integráció. Ez a szó lehetett volna a mozgatórugó.

Miért és hogyan?

Magyarország ölébe óriási potenciális munkaerő-állomány pottyant. Az előre kiválasztott menekültekre óriási ipart lehet építeni, hiszen alacsony bérigényűek, és könnyen betanítható segédmunkások válhatnak belőlük. Európa ezzel vetélytársává válhat az ázsiai munkaerőnek.

Óriási kiaknázatlan lehetőség rejlik bennük. Kitöltik a rést a munkaerőpiacon, elvégeznek minden feladatot, amit rájuk bíznak, ezzel növelik az adóalapot és a GDP-t.

Az integrálás szigorúan ellenőrzötten zajlana. Támogatom azt, hogy Magyarországon/Magyarországra nem mehet át, nem tartózkodhat, vagy nem léphet ellenőrizhetetlen személy. Minden elképzeléshez erős szabályok kellenek.

A nemzetközi menekülttáborokkal az a probléma, hogy céljaikat tekintve nincs jövőképük. Étel, víz szállás, ennél néha egy kutyamenhely is többet tud nyújtani. Ehelyett élhető városokat kell építeni – persze csak azoknak, akik elfogadják és betartják a szabályokat.

A menekülteknek egy nagyon fontos dolgot meg kell érteniük: Európa nem zárt, csak vannak feltételek, amiknek meg kell felelni. Elsődleges cél az európai normarendszer megtanítása, és ez egyben feltétel is, a menekülteket európai emberré kell képezni. Rá kell mutatni, hogy a normák milyen viselkedést követelnek meg. Az a menekült, aki ezt nem tartja be, kitoloncolásra számíthat.

Minden politikai döntésnek konszenzuson kell alapulnia. Ez sincs másképp. Nem lehet egy stratégiai döntést ráerőszakolni egy nagyon erős néplélekkel bíró társadalomra. A magyar szereti magát felsőbbrendűnek hinni, jellemző egy erős nacionalista-hatás. Ezért meg kell tanulni egymás mellett élni, viszont a magyarnak elsőbbsége van. Így működik ez a Közel-Keleti országokban is (indiai bevándorlók tömkelege dolgozik segédmunkásként a gazdag országokban).

A menekült oda megy, ahova akar az országon belül, de alapvetően egyetemszerű városokban élnének, ha azt igazolás nélkül elhagyja, követhetetlenné válik, kitoloncolás. Nem véglegesített állampolgári igazolványa van, tehát nem szavazhat. Munkát vállalhat, ha az adóhivatal jóváhagyta. Bármilyen szabály megszegése esetén kitoloncolás.

Miért nem ez a forgatókönyv érvényesült?

A megoldást nem abban kell keresni, hogy a kormány jobban szereti a magyarokat, mint a menekülteket. A kulcsot a kormány érdekeiben kell keresni.

Túl rizikós.

A kormánynak hatalmi szempontból nem állt érdekében egy olyan döntést hozni, ami gazdasági, geopolitikai szempontokból ésszerű, hanem egy olyanra volt szüksége, ami elfedi az ügyeiket, fenntartva annak látszatát, hogy a helyzetet szigorúan és gyakorlatiasan ellenségesnek tekintik. Elindított egy olyan kampányt, amely olyan médiafigyelmet kapott, hogy a magyar társadalom majd’ egészét lekötötte, pro és kontra véleményformálóként.

Mi lesz most?

Orbán átalakíthatja az Európában kialakult “diktatórikus-hajlamú egyeduralkodó” imidzsét “Európa megmentőjévé”. Viszont figyelnie kell, hogy ne sérüljön a képe, mert eddig csak a határvédő oroszlán szerepében tetszelgett, humánus szerepében egyáltalan nem, ez pedig veszélyes lehet a saját szavazói körén belül is.

Az pedig egy jó kérdés, hogy kit egyszerűbb kezelni: 300 ezer nyugodt menekültet vagy 300 ezer “kődobálós”, agresszív menekültet?